India csoda-lakomái
May 23, 2019
Letölteni India csoda-lakomái könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Úgy döntöttem, hogy elmesélek néhány hagyományostörténetet, amit Indiában jól ismernek az emberek.
Ezeket a történeteket nem én találtam ki. Spirituális
mesterekről szólnak, akik olyan könnyedén és gyakran
szemléltették okkult erejüket, mint ahogy mi vizet
iszunk. Én azok közé tartozom, akik nem értékelik a
csodákat, mert a csodák elég gyakran csak a
kíváncsiságot táplálják. A kíváncsiság és a törekvés
között pedig hatalmas szakadék tátong. Ugyanakkor
vannak spirituális meste-rek, akik úgy gondolják,
hogy
az embernek akkor is tanácsos elkezdenie a
spirituális
utazást, ha azt kíváncsisággal kell elkezdenie. Végül
ugyanaz az ember be fog lépni a valódi törekvés
világába.
Az okkultisták néha be akarják bizonyítani, hogy nem
korunk tudományáé az utolsó szó Isten teremtését
illetően. Meg akarják mutatni, hogy a belső világ
határtalan kincsei könnyűszerrel elhallgattatják az
emberiség és a külső világ vívmányait. Csak hogy
tudjuk, amit mi csodának nevezünk, az az érzékeinken
túli világban mindennapos esemény. Belsőleg
tanulhatunk ezektől a nagy mesterektől, lenyűgöző
csodáikból, lélekemelő életükből. Ezért gondoltam,
hogy elmondom ezeket a történeteket.
Sri Chinmoy
India csoda-lakomái
Könyv adatok
Cím: India csoda-lakomái
Szerző: Sri Chinmoy
Kiadó: Madal Bal Kft.
Oldalszám: 146 oldal
Megjelenés: 0000. 00 00.
Kötés: Kartonborított, ragasztott
ISBN: 9789638717412
Méret: 195 mm x 130 mm x 10 mm
Olvasni online India csoda-lakomái könyv ingyen

Csinmoj Kumár Ghosze angolos átírásban: Chinmoy Kumar Ghose, ismertebb nevén Srí Csinmoj (szül: Szakpura falu, Csittagong körzet, akkori Kelet-Bengália, Brit-India, mai Banglades, 1931. augusztus 27. – New York, 2007. október 11.)
Bengáli-amerikai vaisnava szellemi vezető, vallási tanító, guru. Továbbá dolgozott mint író, költő, zeneszerző, zenész, művész és sportoló is.
1944-ben, az akkor még fiatal fiú Dél-Indiában belépett Sri Aurobindo ásramába. 20 évvel később Nyugatra ment és New Yorkban telepedett le. Példamutatásával és tanításával inspirálta az embereket a spirituális útra. 1970-ben az Egyesült Nemzetek Meditációs Csoportjának igazgatójává nevezték ki. 1975-ben nem kormányzati (civil) szervezetként akkreditálták New York-i központját, amely a legjelentősebb a nyugaton működő számos központ közül.
1500 könyvet, 115 000 verset és 20 000 dalt írt, 200 000 festményt festett és közel 800 ingyenes békekoncertet adott szerte a világon.