Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban

May 23, 2019

Dr. Nyiszli Miklós - Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban

Letölteni Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Az 1944 májusában deportált erdélyi magyar orvos, dr. Nyiszli Miklós németországi tanulmányainak és szakmai felkészültségének köszönhetően dr. Josef Mengele boncolóorvosa, s mint ilyen, kivételezett helyzetű sonderkommandós lett. Nyolc hónapon keresztül volt szemtanúja Auschwitz-Birkenau minden borzalmának. Visszaemlékezése 1946-ban jelent meg először. Azóta a holokausztirodalom fontos, számos nyelvre lefordított művévé vált, egyik ihletője és fő forrása Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas filmjének is. Kötetünkben az 1947-es debreceni második kiadás szövege mellett függelékként Nyiszli háború után jegyzőkönyvbe mondott két rövid tanúvallomását is közöljük. Vági Zoltán történész, a téma és a film szakértője bevezető tanulmányával és jegyzeteivel helyezi új megvilágításba a világ egyik első szemtanúi beszámolóját a birkenaui Sonderkommando valóságáról.

"Hálásak lehetünk Nyiszli Miklósnak, az erdélyi doktornak, amiért volt ereje szembenézni a modern történelem olyan tömeggyilkosaival, mint Mengele, Muhsfeldt és Moll. Meg tudta őrizni tartását, gerincét és morális integritását. Képes volt megmaradni embernek és orvosnak ott, ahol annyian kudarcot vallottak, leszerepeltek, megbuktak. Megköszönhetjük neki, hogy túlélte, hogy visszajött, és elmondta nekünk, amit látott. Megköszönhetjük, hogy átlagemberként fel tudott nőni a történelmi feladathoz. És botcsinálta Faustként, afféle kényszer szülte modern Josephus Flaviusként képes volt megörökíteni a zsidóság, a magyarság és az emberiség egyik legnagyobb tragédiáját." (Vági Zoltán)

Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban

Könyv adatok
Cím: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban

Szerző: Dr. Nyiszli Miklós

Kiadó: Magvető Kiadó

Sorozat: Tények és Tanúk
Oldalszám: 368 oldal
Megjelenés: 2016. október 10.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631434651

Olvasni online Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban könyv ingyen

1901. június 17-én született Szilágysomlyón. Kolozsvári, kieli és breslaui tanulmányai után Nagyváradon dolgozott törvényszéki és általános orvosként.

1944. május végén feleségével és 15 éves lányával az aknaszlatinai gettóból Auschwitz-Birkenauba deportálták. Rövid birkenaui tartózkodás után az A-8450-es számú tetoválást kapta, majd a monowitzi (Auschwitz III. – más néven Buna) kényszermunkatáborba, egy betonozó munkacsapatba osztották be. Körülbelül két héttel később valamennyi orvosvégzettségű foglyot a tábor SS főorvosához rendeltek, aki Németországban végzett patológust keresett. Egy francia társával együtt a több évig Németországban praktizáló Nyiszli megfelelt a követelményeknek. Az Auschwitz-Birkenaui rabkórházba került, ahol Dr. Josef Mengele beosztottjaként a II. krematórium boncolási részlegében fogták munkára. Nyiszli és csapata túlélte a Sonderkommando utolsó szelekcióit, majd 1945 januárjában a tábor evakuációja során sikerült elvegyülnie az egyik gyalogmenet foglyai között. Plaszówon keresztül Mauthausenbe, majd a melki és az ebenseei koncentrációs táborba került, innen szabadították fel az amerikaiak.Előbb a Világ című napilap közölte részletekben memoárját, majd 1946-ban könyv alakban is megjelent a Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban (ennek alapján forgatták a 2002-es A szürke zóna című amerikai filmet). 1947-ben tanúként megjelent a Nürnbergi-perben. 1956. május 5-én hunyt el, Nagyváradon.

A Magvető Kiadónál megjelent műve
Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban (2004)
comments powered by Disqus