Szerelmes ufók

May 23, 2019

Terézia Mora - Szerelmes ufók

Letölteni Szerelmes ufók könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Lépten-nyomon elveszett, magukra hagyott, zsákutcába jutott figurákkal találkozhatunk Terézia Mora új elbeszéléskötetében. Furcsák, idegenek, mégsem ismeretlenek. Köztünk élnek, főképp bennünk. A mániákus futó, aki a zsebtolvaj nyomába ered, a szenvedélybeteg fiatal pár, akik külön világuk foglyai, a nyugalmazott egyetemi tanár, akinek új életet kell kezdenie, és a többiek: egymástól elszakított rokonok, eltűnt emberek, illegális menekültek - csupa küzdő és kereső hős, akik vívják a maguk harcát a magány, a közöny és a kaotikus világ ellen. Róluk ír, őket szólaltatja meg Terézia Mora. A kortárs német irodalom egyik legfontosabb szerzője a nagysikerű regények után ezúttal fanyar érzékenységgel, ironikus empátiával megírt emberi történetekkel jelentkezik.


Hatvan programmal várja az érdeklődőket idén a Margó Irodalmi Fesztivál.
Az Ünnepi Könyvhét kísérőprogramjaként idén is megrendezésre kerül a Margó Irodalmi Fesztivál, mely számtalan programmal, köztük húsz könyvbemutatóval, szerzői estekkel, zenés és színházi előadásokkal várja az érdeklődőket június 6. és 10. között a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A programok közül válogattunk.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Nemzetközi és magyar sztárok országszerte.
Összegyűjtöttük a Líra Kiadói Csoport ünnepi könyvheti dedikálásait, melyekre Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Győrött, Kecskeméten, Nagykőrösön, Nyíregyházán, Szekszárdon és Szegeden kerül majd sor.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



„A tíz történet szereplői mintha eltévedtek volna az élet útján” – Terézia Mora új kötetéről, a Szerelmes ufókról írt Nádori Lídia.
„Te vagy az életem”, mondja a lány a fiúnak, akivel már nyolc éve együtt jár, mire a fiú kirúgja. A kétségbeesett lány hiába fordul a barátaihoz lelki támogatásért, ők egybehangzóan állítják: ilyesmit nem lehet mondani egy embernek. Terézia Mora új elbeszéléskötetéről, a Szerelmes ufókról a fordító, Nádori Lídia írását olvashatjátok.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Terezia Mora elképesztően érzékeny, értő kézzel nyúl korunk legfontosabb témáihoz, a migrációhoz, a hazához és a kívülállósághoz.
Terézia Mora magyar születésű írónőnek ítélte idén a Georg Büchner irodalmi díjat a darmstadti német nyelv- és irodalmi akadémia. A korábban Günter Grass, Erich Kästner és Heinrich Böll által is megnyert elismerés mellé 50 ezer euró tiszteletdíj is jár. A testület indoklása szerint Mora elképesztően érzékeny, értő kézzel nyúl korunk legfontosabb témáihoz, a migrációhoz, a hazához és a kívülállósághoz. Az írónő október 27-én veheti át az elismerést.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



A novellista nem az a szerző, aki képtelen nagyregényt írni – hat friss elbeszélés kötetet.
Alice Munro Nobel-díja a regények uralta irodalomban visszaadta a rövid műfajok, különösen a novella becsületét, mert a novellista nem az a szerző, aki képtelen nagyregényt írni, hanem aki tömör, pontos írással ábrázolja a világ egy-egy szeletét. Öröm, hogy az Ünnepi Könyvhétre több magyar szerző is novellákkal jelentkezett. Most ezek közül ajánlunk hatot a figyelmetekbe. Közös bennük, hogy vagy nők jegyzik ezeket a köteteket, vagy egy kivételével nőkről szólnak.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Szerelmes ufók

Könyv adatok
Cím: Szerelmes ufók

Szerző: Terézia Mora

Kiadó: Magvető Kiadó

Oldalszám: 224 oldal
Megjelenés: 2018. május 24.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631436617
Méret: 140 mm x 215

Olvasni online Szerelmes ufók könyv ingyen

1971-ben született Magyarországon, Sopronban. 1990 óta él Berlinben.

Forgatókönyveket ír és magyar irodalmat (Esterházy Péter és Parti Nagy Lajos műveit, Örkény István egyperceseit) fordít németre. 1997-ben kapta első irodalmi díjait – többek között a Berlini Irodalmi Műhely Open Mike díját – egyik forgatókönyvéért, mely első elbeszéléskötetében, a Különös anyagban Szomjúság címmel olvasható. 1999-ben Ingeborg Bachmann-díjjal tüntették ki. Első kötetének írói rangját a nem-anyanyelvi német írói teljesítményeknek járó Adalbert Chamisso-díjjal is elismerték, regényéért – magyarul Nap mint nap címmel adta ki a Magvető – pedig a Lipcsei Könyvvásár Könyv-díjával jutalmazták.

(A szerzőről készült fotót Alberto Novelli készítette.)

A Magvető Kiadónál megjelent művei:
Különös anyag (2001)
Nap mint nap (2006)
Az egyetlen ember a kontinensen (2011)

Díjai:
Chamisso-díj (2010), Észak-Rajna-Wesztfália fordítói díj (2011)
Német Könyvdíj - Das Ungeheuer (A szörnyeteg) című regényéért (2013)
Literaturhäuser-díj (2017)
comments powered by Disqus