MAGA - FELEJTŐ SORSUNK HALK TUDÓJA - BORBÁTH KÁROLY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

May 23, 2019

Szécsi Antal - MAGA - FELEJTŐ SORSUNK HALK TUDÓJA - BORBÁTH KÁROLY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Letölteni MAGA - FELEJTŐ SORSUNK HALK TUDÓJA - BORBÁTH KÁROLY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

A vargyasi Borbáth Károly [1930-1980] még élete során belépett a kommunizmus korának különös legendáriumába. Élő lexikon volta, viselt dolgai, a rendszerrel szembeni csendes renitenskedése predesztinálták erre a szerepre, melyet azonban ő sohasem játszott: ez volt a sorsa. Tragikus halála pedig növelte a ködfelhőt körülötte: rejtélyes hagyatékról suttogtak, ami némelyek szerint máglyasorsra jutott, mások úgy vélték, a rendszer martalócai kezén vándorolt nem tudni hová, ismét mások pedig - ugyancsak hozzá közel állók - azt bizonygatták, legenda maga a könyvtárnyi írott hagyaték is: nem más, ő vitte magával, hiszen ott volt minden a fejében, kitörölhetetlenül, kemény polcokhoz láncolva, akár a nagyenyedi könyvtár ritkaságai. Szécsi Antal, az egykori kolléga emléket próbál állítani egy embernek, a történész-levéltárosnak, a szülőfalujába "száműzött" tanárnak, aki lassan a feledés homályába merül, jóllehet míg élt, végig szálka volt a hatalom szemében, mert mindenre hibátlanul emlékezett…

MAGA - FELEJTŐ SORSUNK HALK TUDÓJA - BORBÁTH KÁROLY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Könyv adatok
Cím: MAGA - FELEJTŐ SORSUNK HALK TUDÓJA - BORBÁTH KÁROLY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Szerző: Szécsi Antal

Kiadó: UDVARHELYSZÉK KULT. EGYESÜLET

Oldalszám: 128 oldal
Megjelenés: 2009. október 09.
Kötés: Kartonborított, ragasztott
ISBN: 9789731879000
Méret: 200 mm x 140 mm x 7 mm

Olvasni online MAGA - FELEJTŐ SORSUNK HALK TUDÓJA - BORBÁTH KÁROLY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA könyv ingyen

comments powered by Disqus