Egy élet ára
May 23, 2019
Letölteni Egy élet ára könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Két kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknaklicitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia.
Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…
Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.

Az marad életben, akiért többet fizetnek
Rövidebbek a nappalok, hűvösebb az idő, lassan beszorulunk a szabadból a négy fal közé, de aggodalomra nincs semmi ok. Lesz mit olvasni, most a krimi, a fantasy és sci-fi szerelmeseinek válogattunk össze pár könyvet a friss megjelenések közül.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

„Ezek a bűncselekmények szélsőségesek és különösen brutálisak.”
Szeptember végén jelent meg Angela Marsons harmadik regénye magyarul, az Egy élet ára. Az írónőt e-mailben kérdeztük bűnről és bűnhődésről.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Mennyit fizetnél a gyermeked életéért?
Angela Marsons Kim Stone-sorozatának harmadik részében két elrabolt kislány nyomába eredünk.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Újabb csillag a krimiírók égboltján.
Érzéseim szerint hamarosan újabb kedvenc szerzőt avathatok.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
Egy élet ára
Könyv adatok
Cím: Egy élet ára
Szerző: Angela Marsons
Kiadó: General Press Kft.
Sorozat: Kim Stone sorozat
Oldalszám: 400 oldal
Megjelenés: 2017. szeptember 20.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634520511
Méret: 197 mm x 137 mm x 40 mm
Olvasni online Egy élet ára könyv ingyen

Angela Marsons Angliában él. Első kötete, az Elfojtott sikoly, amellyel rögtön a brit Amazon sikerlistájának élére került, regénye azóta több százezer példányban kelt el. Az Elfojtott sikolyból megismert Kim Stone felügyelő esetei további kötetekben folytatódnak.