AZ ERŐFESZÍTÉS NÉLKÜLI ERŐ ALAPELVEI
May 23, 2019
Letölteni AZ ERŐFESZÍTÉS NÉLKÜLI ERŐ ALAPELVEI könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Bár San Franciscóban született, Peter Ralston Szingapúrban kezdte a harcművészetek tanulmányozását, kilenc éves korában. Tinédzser fejjel kapta az első danját Judóban, Jujitsuban (Goshin Jitsu No Kata) és Karatéban (Shotokan), majd főiskolás Sumo-bajnoki címet nyert Japánban. Rendkívül széleskörűen képzett harcművész, tanulmányozta a Kempót, a Chuan Fa kung- fut, csapatbajnokságot nyert vívásban. Miközben fiziológiából-anatómiából az államvizsgára készült Berkeley-ben, a California Egyetemen, megszerezte a második danját Judóban. Ezen időszakban kezdte mélyebben tanulmányozni a belső harcművészeteket (Tai Chi Chuan, Hsing I, Pa Kua, Aikido). Azt követően kiterjesztette vizsgálódásának körét a Muay Thaira (thai boksz), a teaszertartásra, a nyugati ökölvívásra valamint a japán és a kínai kardvívásra. 1978-ban első helyezést ért el a tajvani Full Contact Harcművészeti Világbajnokságon. Ő volt az első nem ázsiai versenyző a bajnokság történetében, akinek ez sikerült. Továbbra is széles körű tanulmányokat folytat, beleértve a belső szemlélődésen alapuló rendszerek területét. Jelenleg Cheng Hsin Shout, egy saját maga által összeállított energetikai rendszert oktat. Ennek a rendszernek az elméleti alapjairól szól a jelen könyv, melyet nem csak a harcművészetek, hanem a lételmélet iránt érdeklődő olvasóknak is ajánlhatunk.AZ ERŐFESZÍTÉS NÉLKÜLI ERŐ ALAPELVEI
Könyv adatok
Cím: AZ ERŐFESZÍTÉS NÉLKÜLI ERŐ ALAPELVEI
Szerző: Ralston, Peter
Kiadó: Lunarimpex
Oldalszám: 224 oldal
Megjelenés: 2004. január 01.
Kötés: Ragasztott
ISBN: 9639219398