Biblia és biztonságpolitika

May 23, 2019

Varga Attila - Biblia és biztonságpolitika

Letölteni Biblia és biztonságpolitika könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Találhatunk-e biztonságpolitikai útmutatásokat, előrejelzéseket a Bibliában? E mű szerzője szerint, igen. Sőt… A könyv olvasása először megdöbbentő, antiszemita, rasszista, gyűlöletet keltő, valamint magyar és nemzetellenes, de ugyanakkor zsidóbarát érzelmeket is kelthet.

Sokakat felháborodásra, míg másokat elgondolkodásra, további érdeklődésre és megértésre indíthat, hiszen az Üdvterv az emberiség teremtésének, létének, biztonságának, az elmúlt és eljövendő történelmének forgatókönyve. A könyv ezekre rávilágít. Emberek, politikusok nem tudnak, még a globalizmus által sem „felebarátaik” részére biztonságot teremteni. Sőt ellenkezőleg, förtelmes diktatúrát valósítanak meg. S ebben a folyamatban a zsidóságnak igencsak kétértelmű szerepe van. Az áldásokat, de a büntetéseket is elsőként kapták és kapják meg a történelem viharaiban. A terv a zsidósággal kezdődött és velük együtt fejeződik be. Ma már Izraelbe való összegyűjtésük időszakát éljük. A pogromok, a holokauszt ismerete tudatában minden nemzet örülhet, hogy a tervben nem ők lettek a főcsapás irányába rohamosztagként, főszereplőként bevetve. Korunkban a mammon és a hatalom imádata, az emberiség nyomorba döntése, az igazságosság és szolidaritás mellőzése ítéletért kiált. Azonban, mindenki, a világ és egyéni kedvezőtlen sorsa ellenére is, saját döntése alapján megszerezheti a legfőbb, örökkön tartó biztonságot, az örök életet.

Biblia és biztonságpolitika

Könyv adatok
Cím: Biblia és biztonságpolitika

Szerző: Varga Attila

Kiadó: Ad Librum Kiadó

Oldalszám: 250 oldal
Megjelenés: 2010. március 26.
Kötés: Fűzött
ISBN: 9789630689106

Olvasni online Biblia és biztonságpolitika könyv ingyen

comments powered by Disqus