A magány kútja
May 23, 2019
Letölteni A magány kútja könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
A regény, amelynek betiltása után Virginia Woolf és Ernest Hemingway egyaránt kiállt a szerző mellett.1926-ban Radclyffe Hall már híres író, legutóbbi, Fémina- és James Tait Black-díjjal kitüntetett Adam’s Breed (Ádám fajzatja) című regénye bestseller. Hall ekkor látja elérkezettnek az időt arra, hogy akár karrierjét is kockára téve hozzálásson régi terve megvalósításához: "könyvet írni a nemi inverzióról, regényt, amelyet azok is megérthetnek, akik számára a szakmunkák nem hozzáférhetők… amely szót emel egy félreértett és félreismert kisebbségért". Ez az úttörő mű az 1928-ban megjelent A magány kútja, amelynek célja, hogy megtörje a homoszexualitás tabuját a közbeszédben.
Stephen Gordon kislány korában is érezte, hogy ő más. Azt, hogy tehetsége van a sporthoz, gyűlöli a lányruhákat, és jobb szeret egyedül lenni, nem tartották ifjú hölgyhöz illőnek a Viktória korabeli felső osztályban. De amikor Stephen felnő, és beleszeret egy másik nőbe, tűrhetetlenné válik a helyzete a családi kastélyban. Stephennek útra kell kelnie, hogy felderítse, van-e számára hely a nagyvilágban. Párizsba költözik, népszerű író lesz, háborús hős, mégis boldogtalan. Fűti a becsvágy, de a társadalmi elvárások sarokba szorítják, és Stephen elkeseredett lépésekre kényszerül.
A magány kútja
Könyv adatok
Cím: A magány kútja
Szerző: Hall, Radclyffe
Kiadó: Park könyvkiadó
Oldalszám: 520 oldal
Megjelenés: 2017. szeptember 28.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633553558