Növényolimpia - ÜKH 2017
May 23, 2019
Letölteni Növényolimpia - ÜKH 2017 könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták - erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni egy újratemetés ügyében. A gyanús üzelmek egyike kifejezetten sok pénzt ígér, csak meg kell találni egy férfit, aki vagy él, vagy már meghalt, kezdetben nem lehet biztosan tudni. De a főhős egy másik vasat is tart a tűzbe: kormányfőtanácsos barátja régi ígérete szerint zsebből fizet majd valami különleges ötletért, amely ország-világ számára hirdetni fogja a kormány nagyszerűségét.Csakhogy mindeközben ott van a múlt, amely lépten-nyomon feljön, mint a talajvíz, és elárasztja a jelent: egy régi nő, egy állítólagos barát, két államvédelmis és az említett kormányfőtanácsos, aki a múltban még nem az volt, hanem épp az ellenkezője.
Szijj Ferenc regénye meglepően humoros és megdöbbentően abszurd látomás a mindennapok küzdelmeiről és a hivatalok packázásairól. A poszthumán vízió azonban valójában egy nagy realista regényt takar.

„azt a mai magyar nyelvet fogja vallatóra, amivel ügyeinket megtárgyaljuk”
Eddig egyetlen prózakötetet publikált Szijj Ferenc, A futás napja című elbeszélésgyűjteményt, 1992-ben. Akkor a rendszerváltásba belebukott országról írt. Most arról, hogy még mindig a padlón vagyunk.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Beszélgetések művészetről, irodalomról és filmről az Írók Boltjában.
Csepeli György a Gondolat Kiadó szegénységről, cigányságról és kirekesztettségről szóló tanulmánykötetét mutatja be, Hajdu Szabolccsal és Török-Illyés Orsolyával Sándor L. István beszélget, az ÉS-Kvartetten a kritikusok pedig Szijj Ferenc Növényolimpia című első regényét elemzik majd. Az Írók Boltja januári programját ajánljuk.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Hogy gondolkozik a szexről egy esztéta?
Hidas Judit és Szántó T. Gábor a szexuális erőszakról írt novellát, de nemcsak ezért érdekes a holnap megjelenő Élet és Irodalom. Többek közt megtudhatjátok belőle, hogy hogyan gondolkozik a szexről egy esztéta, illetve azt is, hogy milyen Alföldi Róbert legújabb rendezése.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
Növényolimpia - ÜKH 2017
Szerző: Szijj Ferenc
Olvasni online Növényolimpia - ÜKH 2017 könyv ingyen
1977-ben érettségizett a Nagy Lajos Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-német szakán végezte el 1978–1984 között. 1984–1988 között a fővárosi Egyetemi Könyvtár könyvtárosa, 1989–1996 között a Nappali ház szerkesztője volt. 1989-90-ben az Eötvös József Gimnáziumban tanított.
Korábban megjelent művei
A lassú élet titka (versek, 1990)
A futás napja (elbeszélések, 1992)
A nagy salakmező (versek, 1997)
Kéregtorony (versek, 1999)
Szuromberek királyfi (meseregény, 2001)
A hurok belseje. Közmeghallgatás (2004)
Kenyércédulák (versek, 2007)
Zöldség Anna és a beszélő póniló (mesék, 2008)
A Magvető Kiadónál megjelent műve
Agyag és kátrány - Fényleírás (2014)
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1988)
Soros-ösztöndíj (1990, 2000)
Déry Tibor-díj (2000)
József Attila-díj (2001)
Alföld-díj (2002)
