Cseresznyefa asztal
May 23, 2019
Letölteni Cseresznyefa asztal könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
"A horvát származású német írónő, Marica Bodro¾iæ (1973-) főhősnője, a Szarajevóból elmenekült Arjeta, csaknem minden barátjával együtt, földrajzi és metafizikus tranzittérben él. Összeköti őket a délkelet-európai származás és a háború által szétrombolt szülőhaza, valamint az a kihívás, hogy mint idegenbe szakadt, útjukat kereső, maguknak és másoknak is folyvást kérdéseket feltevő egzisztenciák mindent újra kezdjenek. A cselekmény egy hétnapos időszakot jár be - a regény hét fejezetével a bibliai teremtéstörténetre utalva -, mialatt Arjeta fotókkal teletömött műanyag szatyroktól ösztönözve új lakásában visszaemlékezik az egykori Jugoszláviában megélt boldog gyermekkorra, amelyből pusztán az emlékezés és a nagymama cseresznyefa asztala maradt meg. Emlékeibe elmerülve megtanul felejteni. Hét nap múltán már nem érzi fenyegetőnek az őt körülvevő ürességet, hanem úgy fogja fel azt, mint egy ígéretes szabad teret, amelyben újból felépítheti önmagát, túllépve a nyelv, a civilizáció és a szülőföld elvesztésén és a metafizikus hontalanságon, csüggedés nélkül nézve szembe az élettel.A könyv 2013-ban elnyerte az EU Irodalmi Díját."
Cseresznyefa asztal
Könyv adatok
Cím: Cseresznyefa asztal
Szerző: Marica Bodro¾iæ
Kiadó: Pult Kft.
Megjelenés: 2017. október 09.
ISBN: 9789632637181