Sánta Ferenc
May 23, 2019
Letölteni Sánta Ferenc könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
"Sokat szenvedve Sánta Ferenc is halálnak halálával halt, de nemcsak megírta, meg is tapasztalhatta a halálnak halálát, vagyis azt, hogy az egyén biológiai létének befejeződése nem járhat együtt az ember, az emberiség által létrehozott szellemi, erkölcsi értékek pusztulásával. Egyik legvarázslatosabb elbeszélése az Isten a szekéren. Egy parasztember, Sánta Ferenc a neve, szekerén váratlan utasként jelenik meg az Isten, akit aztán éjszakára a házába fogad a gazda, feleségének beleegyezésével. S valahol ott repdes körülöttük a boldogság madara.Nem tudhatjuk, miként beszélget most az elbeszélés három szereplője egymással, s miként, milyen gondolatokkal tekintenek le reánk. De bizonyos vagyok abban, hogy segíteni próbálnak nekünk. Szükségünk van a segítségükre, a halhatatlanokéra. A szekér halad a hullámzó úton, a földön, a csillagok között, s mi lessük a szavakat, faggatjuk a csöndet" - olvassuk a kötetben.
A 2008-ban elhunyt Sánta Ferenc az 1960-as évek közepétől az egyik legismertebb magyar író volt, művei idegen nyelven is többször megjelentek. Az írásaiból készült filmek nemzetközi sikereket arattak. Munkásságáról Vasy Géza 1975-ben írt kismonográfiát. Ezt a monográfiát a megírása után született tanulmányaival és interjújával kiegészítve adjuk most közre, Sánta Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából.
Sánta Ferenc
Könyv adatok
Cím: Sánta Ferenc
Szerző: Vasy Géza
Kiadó: Nap Kiadó Kft.
Sorozat: Magyar esszék
Oldalszám: 272 oldal
Megjelenés: 2017. szeptember 25.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633321225