Út a győzelemhez - minden hangszeren
May 23, 2019
Letölteni Út a győzelemhez - minden hangszeren könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Az Út a győzelemhez választ kíván adni az olvasónak arra, miért és hogyan sikerült elérnie a jobboldalnak a 2014-es választásokon a kétharmadot. Ráadásul kormányzati pozí?cióból, ami mindig sokkal nehezebb. Hiszen ilyenkor az állampolgárok a politika szereplőinek tevékenységéről nem a választási ígéretekből, hanem mindennap?jaikból, a közélet jelenéből tudnak értesülni. Orbán Viktor beszédeiből, idehaza és külföldön tartott előadásaiból, a közösség ügyeihez kapcsolódó levelezéséből kapunk válogatást a kötetben. Megtaláljuk benne az Európai Parlamentben elmondott, a tévéközvetítés révén a hazai közönségre mély benyomást tevő strasbourgi beszédet, amelyet a Tavares-jelentésre reagálva mondott, beleértve azt a memorandumot is, amelyet a kormány válaszul elküldött az Európai Parlamentnek. A kötetben helyet kaptak a forradalmaink évfordulóján, nagygyűléseken elmondott legemlékezetesebb beszédek, továbbá számos előadás szövege, többek közt a bilbaói konferencián elhangzott elemzés a kereszténység válaszairól Európa kihívásaira, vagy a zsidó világkongresszus budapesti ülésén megtartott szónoklat, de gyár- és szoboravatót, pohárköszöntőt, továbbá impozáns, felújított létesítményeket a köznek átadó rövid beszédeket is olvashatunk. E műfaji változatosság miatt hirdeti az alcím: "minden hangszeren". A kötet tartalmát gazdag fotóanyag teszi érzékletessé.Út a győzelemhez - minden hangszeren
Könyv adatok
Cím: Út a győzelemhez - minden hangszeren
Szerző: Orbán Viktor
Kiadó: KAIROSZ KIADÓ KFT /BEDŐ GYÖRGY/
Oldalszám: 196 oldal
Megjelenés: 2014. május 19.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789636627058
Méret: 205 mm x 190