Majdnem összes

May 23, 2019

VÁMOS MIKLÓS - Majdnem összes

Letölteni Majdnem összes könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

"Majdnem az összes novellám olvasható ebben a könyvben. Kivétel a "bár" című 1998-as kötetem: mai szemmel is úgy látom, sikerült olyan szorosra szerkesztgetnem annak idején, hogy fájna szétszedni. Ugyancsak kihagytam a nyolc novellát, amelyek kettesével, ikerszövegként jelentek meg a Tiszta tűz -ben, mert… csak. Nem foglalkoztam továbbá azzal a két tucatnyival sem, amelyeket angolul írtam, amikor évekig a Yale-en időztem. Jó érzés, hogy vannak munkáim egy világnyelv fogságában. Hagyományosan a magyart tekintik irodalmi cellának, és tessék. Végezetül nem kerülhettek be azok, amelyek a bizonytalan jövőben készülnek el, fölteszem (remélem), várhatóak ilyenek.Válogatott novelláskötet: ez úgy hangzik, mint egy olyan kitüntetés, amelyet csak halála után kaphat meg az ember. Ennek szellemében én most másodszor kerülök a halálomon túlra. Jelent már meg válogatott novelláskönyvem (Magvető, 1981), pedig akkor még nevetségesen fiatal voltam az elmúláshoz. Live fast, die young? Utóbbiról szerencsére már lemaradtam." (A Szerző)

Majdnem összes

Könyv adatok
Cím: Majdnem összes

Szerző: VÁMOS MIKLÓS

Kiadó: Európa Kiadó

Megjelenés: 2013. október 15.
ISBN: 9789630796682
Méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm

Olvasni online Majdnem összes könyv ingyen

Vámos Miklós (eredetileg Vámos Tibor Miklós) (Budapest, 1950. január 29. –) író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató, műsorvezető.

Édesapja dr. Vámos Tibor, édesanyja Ribárszky Erzsébet (1917–1986). Vámos Miklós 19 éves koráig használta a Tibor nevet, amikor Jovánovics Miklósnak, az Új Írás szerkesztőjének javaslatára a másik anyakönyvezett utónevére, Miklósra változtatta. Egy nővére van, dr. Vámos Éva, aki az OMM főigazgatója volt 1994-től 2004-ig. Első házasságából, amelyet Pataki Judittal, a híres fejszámoló művész, Pataki Ferenc lányával kötött, született 1977-ben Anna lánya, aki apja nyomdokait követve dramaturgként és fordítóként dolgozik. Esze Dórával való házasságából, amely 2000-től 2009-ig tartott, 2003-ban ikerfiai születtek, Péter és Henrik.

A VI. kerületben, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett francia tagozaton, 1968-ban. 1966-tól 1971-ig a Gerilla együttes tagja volt, amivel külföldön is fellépett. Elsőre nem vették fel az ELTE bölcsészkarára, politikai okokból. 1969-ben kéziszedő ipari tanuló volt az Egyetemi Nyomdában, ebbéli emlékei tükröződnek Borgisz című regényében. Ugyanebben az évben felvették a budapesti jogi karra, így 1969–70-ben előfelvételisként Kalocsán katonáskodott. 1972-ben szerkesztője lett a Jelenlét című, a bölcsészettudományi karon megjelenő irodalmi folyóiratnak. 1975-ben szerzett jogászdiplomát. A diploma után mégsem jogászként, hanem az Objektív Filmstúdió dramaturgjaként dolgozott 1992-ig. Ezután három évig az Ab Ovo Kiadó igazgatója volt. 1988–1990 között az USA-ban élt: Fulbright-ösztöndíjas volt és tanított több egyetem film- és színművészeti karán (Yale School of Drama, City University of New York). 1990-től a The Nation amerikai hetilap kelet-európai tudósítója.

1995 és 2003 között televíziós műsorvezetőként is dolgozott, sikeres sorozata volt a Rögtön, és a Lehetetlen valamint a 2 ember. 1997 és 2003 között az International Buda Stage színházának művészeti vezetője volt. 2005-től az Alexandra Könyvesházban a Vámos Klub keretén belül neves írókkal és költőkkel beszélget. 2009 februárjában, 19 év után megvált az Ab Ovo Kiadótól és átszerződött az Európa Könyvkiadóhoz, mely az ő életművét adja ki. Ennek első darabja a Félnóta, mely a Könyvfesztiválra jelent meg.Írói álnevei: VT, Vámos Tibor, MT, Miklós Tibor, ZJ, Zakariás Jeromos.A magyar nyelven kívül németül, angolul és franciául beszél, de spanyolul, oroszul és latin nyelven is olvas.
comments powered by Disqus