Half a War - Az ütközet (Szilánkos-tenger 3.)
May 23, 2019
Letölteni Half a War - Az ütközet (Szilánkos-tenger 3.) könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Skara hercegnő országa és benne minden, amit szeretett, a szeme láttára lett vérré és hamuvá. A trónörökös nem menekített onnan mást, csak a szavait, amelyekből azonban - megfelelően használva - a kardnál is veszélyesebb fegyver válhat. Ügyesen kell forgatnia őket, legyőznie félelmeit és élesre köszörülni elméjét, ha vissza akarja szerezni örökségét.Az agyafúrt Yarvi atya hosszú utat járt be, míg nyomorék rabszolgából a király minisztere lett. Sok szövetségest szerzett, de sok ellenséget is. Majd szemben találta magát a legnagyobb hadsereggel, amit a hátán hordott a föld, mióta az elfek háborúba indultak az istenek ellen. Az ellenséges erőket vezető ember pedig nem imád istent, csak magát a Halált.
Van, aki harcra és hősi halálra született, mint Tüske, a harcos és Raith, a fegyverhordozó, másoknak viszont a fényben lenne a helyük, mint a kovács Brandnek és a fafaragó Kollnak. De amikor Háború Anya kitárja acél szárnyait, az egész Szilánkos-tenger éjbe borul, és a sötét ellen néha csak sötétséggel lehet felvenni a harcot.
"Mint a Trónok harca egy adrenalinlöket után. Ez a regény egyetlen eszeveszett csatakiáltás." - Daily Mail

"A bölcs mosolyog, figyel és tanul. Aztán üt."
"A férfi sarlót és fejszét forgat, … A férfi evezőt húz és csomót szorít. De ami a legfontosabb: a férfi tartja a pajzsot. Csatasorban áll. Nem hagyja el a szárnysegédjét. Milyen férfi az, aki ezekre nem képes?" - egy félember, mint Yarvi.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Tüske a harcos amazon. De megtűrnek egy nőt a harcosok soraiban? És Yarvi atyának sikerül szövetségeseket találnia?
Joe Abercrombie a Half a King – Az uralkodó című regényével keltette fel az érdeklődésemet, ami a Szilánkos tenger sorozat első része volt. Szerencsére nem kellett sokat várni és már magyarul is olvashatjuk a folytatást, ami a Half the World – A harcos címet kapta.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Könyvek az évkezdéshez
Összeállítottuk, hogy melyik, év elején megjelenő könyvekre vágyunk a leginkább.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Végre megjött a Szilánkos-tenger-sorozat befejező része.
Három évnyi várakozás után végre idén, mintegy újévi ajándékként, megkaparintatjuk a Szilánkos-tenger trilógia befejező részét, a Half a Wart! Az utóbbi hónapokban egyébként ölre menő vita folyt a könyv megjelenése és borítója körül, a molyok egymás vérét vették és hadakoztak a Kiadóval, de most már fellélegezhetünk! Végül keményborítós kiadással és ugyanolyan méretben jelenik meg a harmadik rész is.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Méltó lezárása a Szilánkos-tenger sorozatnak, ami így alkot kerek egészet, mintegy fejlődéstörténet, aminek a végén egy erős pont van.
Elérkezett a végső ütközet ideje, amikor eldől, hogy a Szilánkos-tenger körüli királyságok végleg behódolnak a Főkirály zsarnoki hatalmának, vagy összefogva képesek lehetnem megdönteni azt.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Gyors, mint egy orgyilkos. Izgalmas mint egy vadászat. Mulandó, mint az élet.
Megjelent Abercrombie a Szilánkos-tenger-trilógiájának az utolsó kötete: Az ütközet. Így teljessé vált az amerikai szerző új regényfolyama, mely egy fantasy elemekkel operáló posztapokaliptikus világba kalauzolja el olvasóit.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
Half a War - Az ütközet (Szilánkos-tenger 3.)
Könyv adatok
Cím: Half a War - Az ütközet (Szilánkos-tenger 3.)
Szerző: Joe Abercrombie
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Sorozat: Szilánkos-tenger
Oldalszám: 448 oldal
Megjelenés: 2018. január 22.
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9789632937151
Méret: 40 mm x 135 mm x 215 mm