A két tudás - Evangéliumi és más meditációk

May 23, 2019

Székely István - A két tudás - Evangéliumi és más meditációk

Letölteni A két tudás - Evangéliumi és más meditációk könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Az olvasó, aki kezébe veszi ezt a könyvet, az evangéliumi és más bibliai szövegeknek egy ma még szokatlan megközelítését élheti át. Azok a történetek és képek, melyek több ezer évvel ezelőtt íródtak, semmit se vesztettek aktualitásukból, sőt, éppen a mai tudat kezd alkalmassá válni arra, hogy ezeket a szövegeket élő minőségükben is megismerje.
Ezen szövegek mentén - melyek nem történelmi dokumentumok - kirajzolódik
a tudat mai szerkezete és működése, így megnyílik az út afelé is, hogy az ember
ténylegesen a saját kezébe vegye sorsának, életének irányítását.
Mindez nem valósulhatna meg, ha a mindennapi tudatunk nem fedezhetné fel
önmagában is annak lehetőségét, hogy rátekintsen saját működésére, és megpillantsa saját határait. Ezért a mindennapi példákon keresztül rá lehet mutatni arra is, hogy miképpen világítja át életünket a magasabb világok fénye, egyes cselekvéseink fölött milyen lények tevékenysége mutatkozik meg.
"…az ember eredetileg nem egyes számban és nem többes számban élő lény, hanem
hasonlatos."
"…A teremtés folytatódik tovább és az ember lényisége […] élő tanúja és
közreműködője ennek. Lényének hasonlatossága alkalmassá teszi arra, hogy tanúként is részt vegyen a Teremtés folyamatában. Élő tanújává lesz Isten minden
cselekvésének, és az isteni tudat (a Logosz) tanúságának feladatát hordozza - mind a mai napig. Ez az ember-lét igazi értelme."

A két tudás - Evangéliumi és más meditációk

Könyv adatok
Cím: A két tudás - Evangéliumi és más meditációk

Szerző: Székely István

Kiadó: KLÁRIS KFT

Sorozat: Aletheia-sorozat
Oldalszám: 119 oldal
Megjelenés: 2014. december 13.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155003059
Méret: 125 mm x 200

Olvasni online A két tudás - Evangéliumi és más meditációk könyv ingyen

comments powered by Disqus