Volt egyszer egy színház - A József Attila Színház utolsó két évtizede ###

May 23, 2019

Léner Péter - Volt egyszer egy színház - A József Attila Színház utolsó két évtizede ###

Letölteni Volt egyszer egy színház - A József Attila Színház utolsó két évtizede ### könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

A József Attila Színház történetének, drámájának, szerethetőségének jelképe maga az épület: művelődési ház, amelyet a színház indulásakor csak jóindulattal lehetett színháznak mondani. Nem szép, nem előkelő, nem korszerű. De a miénk. Többször átalakították, fejlesztették - jól, rosszul, de mindenképpen eredményesen. A közönség szerette. Budapest életének elfogadott része, tere lett. A taxisofőrök a cím bemondása nélkül is tudták, hol van. Ám a ház kezdett leépülni. A színház nem adta föl, a működőképesség fenntartása volt a feladat. Mindig annyira sikerült, amennyi pénzt adtak. Kisebb-nagyobb munkálatok segítettek, de nem pótolták a rekonstrukció szükségességét. A színház 55 évig harcolt az életéért.

Ezekkel a sorokkal vezeti be könyvét Léner Péter, aki húsz éven át volt a József Attila Színház igazgatója. Személyes hangvételű, számos fotóval illusztrált, egyes szám első személyben írt munkája memoár, egy színház történetének múlt idejű krónikája. Sikerekről, kudarcokról, emlékezetes előadásokról, és mindenekelőtt azokról a munkatársakról, színészekről, rendezőkről, szerzőkről, színházi szakemberekről szól, akik mindezt megteremtették, és évtizedeken keresztül működtették. Bevallottan elfogult könyv: a színház, a kollégák, az ügy iránti, életre szóló vonzalmát a szerző egy pillanatra sem rejti véka alá.

Volt egyszer egy színház - A József Attila Színház utolsó két évtizede ###

Könyv adatok
Cím: Volt egyszer egy színház - A József Attila Színház utolsó két évtizede ###

Szerző: Léner Péter

Kiadó: Corvina Kiadó

Oldalszám: 164 oldal
Megjelenés: 2013. április 16.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789631361360
Méret: 197 mm x 130

Olvasni online Volt egyszer egy színház - A József Attila Színház utolsó két évtizede ### könyv ingyen

comments powered by Disqus